• Történetek

    Gellért

    Gellért - 8 évesA nyolc éves Gellértnél 2006 nyarán akut lymphoid leukémiát diagnosztizáltak. Rögtön el is kezdték a kezelését a szegedi klinikán, amit hősiesen viselt a kisfiú. 2007-ben sikeresen be is fejeződött a kezelés. Ezután boldogan élte óvodás napjait, biciklizett, focizott, katonásat játszott.

    Gellért teljes története »


    Richárd

    Richárd - 8 évesRichárd jelenleg 8 éves. 2008-ban feltűnt, hogy az iskolában is, és otthon is rosszul bírja a fizikai terhelést. A háziorvos különböző vizsgálatokra küldte, amelyek végén sajnos olyan diagnózissal kellett szembenézniük a szülőknek, amire legrosszabb rémálmaikban sem gondoltak volna. Akut lymphoid leukémiát állapítottak meg nála. Ez a vérszegénység leggyakoribb formája.

    Richárd teljes története »


    C.Cintia

    c-cintiaCintia kétéves kislány, akit egy egyszerű középfülgyulladással kezeltek, amikor a vérképe alapján kiderült, sokkal súlyosabb problémával kell szembenézniük. 2010 márciusában akut lyphoid leukémiát (ALL) diagnosztizáltak nála az orvosai. E rosszindulatú betegség a fehérvérűségnek egy olyan fajtája, amelynek előfordulása gyermekekben a leggyakoribb.

    Cintia teljes története »


    CS.Viktória

    cs-viktoria-ado-1-szazalekViktória 11 éves. 2009 nyarán neuroblasztómát diagnosztizáltak nála az orvosok. Ez egy gyermekek körében gyakran előforduló, idegrendszeri eredetű rosszindulatú daganat. Augusztusban megműtötték, sikerült is a daganatot eltávolítani. Utána kemoterápiás kezelést kapott, majd 2010. januárjában Miskolcon csontvelő transzplantáción esett át.

    Viktória teljes története »


    Bence

    g-bence-ado-egy-szazalekBence 15 éves kamasz fiú, aki ebben a tanévben kezdte meg középiskolai tanulmányait. Sajnos ezzel egy időben sokat betegeskedett, alig fél év alatt nyolc kilót fogyott, több alakalommal volt hőemelkedéssel járó felső légúti, hurutos megbetegedése. Roppant fáradékony volt, bőrén pedig érzékeny csomók jelentek meg.

    Bence teljes története »


    Noémi

    gy-noemi-daganatos-gyermekekert-alapitvanyNoémi 2010-ben, 15 évesen találkozott - sajnálatos módon - az akut myeloid leukémia (AML) nevű, életet veszélyeztető betegséggel. Ez a leukémiánák egy olyan típusa, ahol a rosszindulatú csontvelői szövetben a burjánzó sejtek kiszorítják az eredeti csontvelői sejttömeget. Ez a folyamat olyan zavart okoz, ami fokozott vérzési hajlamhoz vezet.

    Noémi teljes története »


    Janka

    j-janka-ado-1-szazalekJanka alig múlt két éves. Vidám, szeretnivaló kisbaba. Éppen betöltötte az első életévét, amikor szülei furcsa tüneteket észleltek nála. Karját naponta többször felkapkodta, tekintete hirtelen üressé vált. Miután ezeket egyre többször tapasztalták a szülők, orvoshoz vitték a kislányt.

    Janka teljes története »


    Szabolcs

    j-szabolcs-ado-egy-szazalekSzabolcs 2006-ban, születésekor, súlyos szülési sérüléseket szenvedett. Oxigénhiány, agyvérzés, kétoldali PTX (légmell)… felsorolni is borzasztó. Így azonnal intenzív osztályra került, ahol közel két hétig volt lélegeztető gépen.

    Szabolcs teljes története »


    Andorka

    andor-daganatos-gyermekekert-alapitvanyA hároméves Andorkának és családjának 2009 nyarán egy nagyon súlyos problémával kellett szembenézniük. A kisfiú agyában rosszindulatú daganatot találtak, amit szeptemberben műtéti úton el is távolítottak. Ezután rögtön el kellett kezdeni a kemoterápiás kezelést, amire előreláthatólag egy éven át lesz szükség.

    Andorka teljes története »


    Petra

    petra3-ado-egy-szazalekPetra 2009 decemberében született, két fiú ikertestvérével, koraszülöttként. A hármas ikrek születése után a szülők azt hitték, a kezdeti nehézségek ellenére minden rendben lesz a három csöppséggel. Azonban 2010 februárjában a szülők észrevették, hogy Petra bal lábát felhúzott helyzetben tartja, mindenfajta mozgatásra fájdalommal reagál.

    Petra teljes története »


    Orsolya

    k-orsolya-fotoOrsolya 2008 nyarán született, császármetszéssel. A születés után végzett koponya MR vizsgálat egy 4×4×5 cm-es duzzanatot mutatott. Az újszülött korára való tekintettel a műtéti beavatkozást későbbre halasztották. A tumor az ultrahang felvételeken jól láthatóan növekedett, ezért augusztusban sor került az eltávolításra.

    Orsolya teljes története »


    Patrícia

    k-patricia-daganatos-gyermekekert-alapitvanyA tizenkétéves Patrícia ötéves koráig élte vidáman, cserfesen óvodás életét, mígnem 2003-ban Ewing sarcomát diagnosztizáltak nála. Sajnos olyan késői stádiumban vették észre ezt a csontokból kiinduló, rosszindulatú daganatot, hogy annak már áttétei voltak a kislány egész testében, még a csontvelőt is megtámadta.

    Patrícia teljes története »


    Lóránd

    l-lorand-ado-1-szazalekLóránd óvodába járt, majd egyszer csak sokat betegeskedett, gyakran volt lázas. Az Édesanya orvoshoz vitte kisfiát, ahol ALL–t, akut lymphoid leukémiát állapítottak meg. Mindez 2008 februárjában történt.

    Lóránd teljes története »


    István Vajk

    m-istvanIstván Vajk 2007 februárjában született. Két éves korában akut lymphoid leukémiát állapítottak meg nála. E betegségben a limphociták – a fehérvérsejteknek egy alcsoportja – érintettek, amelyek a fertőzésekkel szembeni ellenállásban játszanak fontos szerepet. A rákos sejtek elburjánzanak és átveszik a normális sejtek helyét.

    István Vajk teljes története »


    Zorka

    zorka-daganatos-gyermekekert-alapitvany-egyZorka egy gyönyörű, életvidám kislány. Két évvel ezelőtt kezdődtek egyre gyakrabban visszatérő, erősödő hasi fájdalmai. Először rotavírusra gyanakodtak, majd kiderült, rosszindulatú tumor található a hasában.

    Zorka teljes története »


    Dávid

    p-david-ado-egy-szazalekA 13 éves Dávid fiatal életkora ellenére már hosszú évek óta küzd súlyos betegségével. 2001-ben állapítottak meg nála egy leukémiás betegséget, aplasztikus anaemiát (SAA). E vérszegénység lényege a csontvelő elégtelen működése. Kezelés nélkül a betegség az élettel összeegyeztethetetlen, így természetesen Dávidnál is elkezdődtek a hosszas kezelések.

    Dávid teljes története »


    Andrea

    sz-andrea-ado-1-szazalekAndrea 15 éves. 2008-ban rosszindulatú vesedaganatot állapítottak meg nála. Később áttétek is jelentkeztek a hasüregben.
    A kemoterápiás kezelést rögtön elkezdték, de sajnos hatástalannak bizonyult, a tumor tovább nő.

    Andrea teljes története »


    Petike

    sz-peter-bendeguz-egyPetike kétéves. 2010 januárjában akut limfoid leukémiát állapítottak meg nála az orvosok. A gyermeket magas rizikójú csoportba sorolták, kezelését azonnal megkezdték a budapesti Tűzoltó utcai klinikán.

    Petike teljes története »


    Misike

    v-mihaly-daganatos-gyermekekert-alapitvanyMisike kétéves kisfiú, aki ilyen fiatal kora ellenére 2009-ben már átesett egy idegendonoros csontvelő transzplantáción, a miskolci klinikán. Minderre igen súlyos, ifjúkori myelomonocytás leukémia nevű betegsége miatt volt szükség.

    Misike teljes története »


    Zsolt

    v-zsolt-ado-egy-szazalek1Zsolt 2003 augusztusában született. Két éves korában diagnosztizáltak nála akut lymphoid leukémiát. Rögtön el is kezdték a kezelését, aminek végén 2007-ben egy újabb komoly betegséget, malignus histiocitosist állapítottak meg az orvosok. Ez egy rosszindulatú daganat, amelyet Zsolt fejéből távolítottak el.

    Zsolt teljes története »


    Zsolti

    v-zsoltZsolti 11 éves kiskamasz. 2009 tavaszán hirtelen 11 kg-ot fogyott, étvágytalanná vált, ismétlődő hányás, fejfájás, látásromlás jelentkezett nála. Ősszel a tünetek erősödtek, főleg a fejfájása. Így került a nyíregyházi kórházba, ahol szemészeti vizsgálatot majd koponya CT-t követően egy 3,5 cm x 4,5 cm-es tumort találtak nála. Sajnos ezt rosszindulatú agydaganatként, medulloblasztomaként diagnosztizáltak.

    Zsolti teljes története »


    Szabina

    Szabina 10 éves kislány, aki fiatal kora ellenére már évek óta küzd súlyos betegségével, több műtéten is átesett már. Vesedaganata van (neuroblastoma). 2008-ban már a tumort eltávolították, azonban az aortát körbefogó nyirokcsomót nem tudták. Ezért kemoterápiás kezelést kapott.

    Szabina teljes története »


    Levente

    2006 szeptemberében született egészséges, gyönyörű kisfiúként. 2008 szeptemberében a családot mélyen lesújtotta a hír, miszerint gyermekük egy Wilms tumor nevű betegségben szenved. Ez egy jellemzően gyermekkorban - 5 éves kor alatt – kialakuló, gyorsan növekedő, rosszindulatú vesedaganat.

    Levente teljes története »


    Rebeka

    12 éves kislány, akit négy éves kora óta nevel egyedül özvegy Édesanyja. 2010 februárjában a szegedi klinikán Non-Hodgkin lymphomát diagnosztizáltak nála. Ez a rosszindulatú daganatok egy olyan csoportja, amely a nyirokrendszerből indul ki és az egész szervezetet érinti.

    Rebeka teljes története »


    Dávid

    A tizenhárom éves Dávid fiatal életkora ellenére már hosszú évek óta küzd súlyos betegségével. 2001-ben állapítottak meg nála egy leukémiás betegséget, aplasztikus anaemiát (SAA). E vérszegénység lényege a csontvelő elégtelen működése. Kezelés nélkül a betegség az élettel összeegyeztethetetlen, így természetesen Dávidnál is elkezdődtek a hosszas kezelések.

    Dávid teljes története »


    Cintia

    12Cintia kétéves kislány, akit egy egyszerű középfülgyulladással kezeltek, amikor a vérképe alapján kiderült, sokkal súlyosabb problémával kell szembenézniük. 2010 márciusában akut lyphoid leukémiát (ALL) diagnosztizáltak nála az orvosai. E rosszindulatú betegség a fehérvérűségnek egy olyan fajtája, amelynek előfordulása gyermekekben a leggyakoribb.

    Cintia teljes története »


    Laura

    p10301891Laura most két és fél éves. Korábban egy kiegyensúlyozott, vidám kislány volt. 2009. szeptemberében erősen hullani kezdett a haja. Kivizsgálása során vérrákot, ismertebb nevén leukémiát állapítottak meg nála az orvosok. Napokon belül megkezdték a kemoterápiás kezelését, de megdöbbentő módon Laura az egyik kezelés után kómába esett. Szeme nyitva van, de nem reagál a külvilágra.

    Laura teljes története »


    Olivér

    Olivér2008-ban az orvosok rosszindulatú daganatot - neuroblastomat - diagnosztizáltak nála. A kisfiút ezt követően kemoterápiával és sugárral kezelték, majd átesett őssejt transzplantáción is. Jelenleg gyógyszeres kezelésben részesítik, mely nagyon megviseli fejlődésben lévő szervezetét.

    Olivér teljes története »


    Vivien

    dsc03340A képen látható életvidám Vivien, gyermekszépségversenyt is nyert. Szüleit nagy boldogsággal, és büszkeséggel töltötte el egyetlen gyermekük sikere. Vivien 2 hónapos volt, mikor az orvosok szívrendellenességet észleltek nála. 3-évnyi gyógyszeres kezelés után, 2006-ban szívbetegségéből felépült.

    Vivien teljes története »


    Ádám

    tim_4145A Család 2007-ben fordult alapítványunkhoz, mivel Ádámkánál májusban agydaganatot diagnosztizáltak. Túlesett két súlyos agyműtéten, és hosszú hónapokon át kemoterápiával kezelték. Mindez természetesen nagyon sok negatív mellékhatással járt. Édesanyja a nap 24 órájában mellette volt, hiszen állandó gondoskodást igényelt a csöppség.

    Ádám teljes története »


    Dorina

    nk_04Hat éve küzdünk a Neuroblastoma IV. stádiumú, gyermekkori rákbetegséggel. Virágot Bécsben a St.Anna Gyermekklinikán kezeltetjük, hazánkban már az összes terápiás lehetőséget kimerítettük. Családunkat idegileg, anyagilag felemészti ez a küzdelem, kérlek, segíts nekünk, imával, jó szóval, játékkal, vagy a lehetőségeidhez mérten: anyagilag.

    Dorina teljes története »


    Roland

    11102Roland 1998-ban született, egészséges, vidám kisfiúként élte mindennapjait. 2007-ben agydaganatot diagnosztizáltak nála, amit komplikációmentesen meg is műtöttek augusztus 03-án. Azonban a további vizsgálatok során kiderült, hogy rosszindulatú volt a daganat. Ez a tény hosszantartó gyógykezelést igényelt Pécsett: heti kemoterápiát és kontrollvizsgálatokat.

    Roland teljes története »


    Petra

    petra-33

    “Mindjárt születésünk pillanatában szüleink jóságára, gondoskodására szorulunk. Később, amikor betegségek gyötörnek minket és megöregszünk, megint mások gondoskodására és jóságra leszünk utalva. Mivel életünk kezdetén és végén mások törődnek velünk, hogyan tudnánk mi életünk derekán nem törődni másokkal?”
    Tendzin Gjaco